A nagy hármasok
A középső Heian-korban, a
10-11. században, a korábbi kínai stílusok merev másolása után a kreatív asszimilációs alkotások kerülnek előtérbe. Ez az az időszak, amelyben a Sanseki (三跡, három [ecset] vonás) alkotott.[1] A három nagy mester név szerint Ono no Michikaze (894-966, 小野の道風), akit Ono no Tōfūként is ismernek, és a Yaseki megnevezéssel is illetnek (a nevében lévő野 írásjegy után), Fujiwara no Yukinari (972–1027, 藤原の行成 ) vagy Fujiwara no Kōzei, aki a Gonseki megnevezést viseli (az udvari címében lévő 権 írásjegy után), valamint Fujiwara no Sukemasa vagy Sari (944-998, 藤原佐理), aki a Saseki nevet is viseli (a 佐 írásjegy után, amely a nevében található).
Kan'ei[2] Sanpitsu (寛永三筆), név szerint a művész Hon’ami Kōetsu (1558-1637, 本阿弥光悦), az arisztokrata származású Konoe Nobutada (1565-1614, 近衛信尹) és a shingon buddhizmus szerzetese Shōjō Shōkadō (1584-1639, 松花堂昭乗).
Ōbaku no Sanpitsu (黄檗三筆) néven ismerik a három nagy mestert, akik Manpuku-ji (萬福寺) templom szerzetesei voltak, mint Ingen Ryūki (1592-1673, 隱元隆琦), Mokuan Shōtō (1611-1684, 木庵性瑫) és Sokuhi Nyoitsu (1616-1671, 即非如一). Mind a hárman Kínából érkeztek Japánba, és az aktuális kínai kalligráfiai stílusokat hozták magukkal.
[2] A Kan'ei időszaka 1624 és 1644 között helyezkedik el. Ez a korszakjelölés igazából nem vonatkoztatható mind a három mesterre, mivel Konoe Nobutada korábban meghalt, de a név mégis így alaklult.
